Ruzitska György

Ruzitska György / Georg Ruzitska [egyes autográfokban: Ružitska, Ružicžka] a Nagy Francia Forradalom évében született a Habsburg Birodalom fővárosában. Ott a legnagyobb természetességgel – mondhatni: a császárváros levegőjével – szívta magába a klasszikus zenei műveltséget, majd 1810-ben, hivatásos pályája felütéseként a birodalom dél-keleti tartományába, Erdélybe került. Itt aztán egy életen keresztül különböző szerepekben és funkciókban, igazi all-round muzsikusként szolgálta a nyugati típusú modern műzenei kultúra meghonosításának ügyét.

Co Čech, to muzikant [„Ahány cseh, annyi muzsikus (annyi zenész)”] – szól ma is észak-nyugati szomszédjaink valós történelmi tényeken alapuló, szállóigévé vált megállapítása. Ez az időtálló szentencia elsősorban a 18–19. század folyamán az egész Habsburg-birodalmat, így Magyarországot és Erdélyt is valósággal elárasztó, kiemelkedő felkészültségű cseh és morva származású muzsikusokra, főleg hangszeres zenészekre és zeneszerzőkre vonatkozik. És ekként érvényes Ruzitskára is. Cseh-morva származású bécsi muzsikus-család sarjaként vált az erdélyi magyar zene elkötelezettjévé, így életútja egyszersmind parádés példája azoknak a 19. századi monarchiabeli zenész-migrációs folyamatoknak, melyek az ő egyedi esetében nem egyszerűen a centrumtól a perifériáig terjednek, hanem a birodalom két provinciáját kötik össze – a centrum érintésével. A Kaiserstadt, a méltán híres, kisugárzását tekintve szinte felmérhetetlen jelentőségű központ, a róla elnevezett zenei klasszicizmus bölcsője ráadásul éppen Ruzitska életének a lehető legfogékonyabb szakaszában – az első két évtized alatt – volt az események helyszíne.

Az 1810-as években – erdélyi pályafutása kezdetén – Ruzitska a Bánffy-baronesszek házi zenetanítója, br. Bánffy János kastélyában Szilágynagyfalun (románul: Nușfalăuban). A Szent Szövetség megalakulását eredményező békekonferencia idején (1814-ben, majd 1816-ban) nemes kenyéradói társaságában két alkalommal, huzamosabb ideig ismét Bécsben tartózkodik, ahol a Beethoven-vonósnégyeseket bemutató Razumovszkij-kvartett tagjaival Lajos-Ferdinánd porosz herceg (1772–1806) kamara-műveit adja elő házi-zenélés gyanánt (Ignaz Schuppanzigh – első hegedű, Franz Weiss – brácsa, Joseph Lincke – gordonka; maga Ruzitska ebben a felállásban a zongora-szólamot szólaltatta meg). Közben, 1812 és 1818 között Herbier musical címen – ez a francia cím adta e tematikus honlap kép-illusztrációjának ötletét – zenei naplót vezet, melyben egymás mellett találunk bécsi és erdélyi muzsikus notabilitásokat és arisztokratákat. Részt vesz továbbá a szenvedélyes beethoveniánus Wesselényi Farkas báró kolozsvári rezidenciáján tartott elhíresült zenei párbajon. 1816-ben lezárt önéletrajzából, melynek német nyelvű eredeti kézirata lappang, úgy tűnik – a Prinz Louis Ferdinand-, Cramer-, és Clementi-pártiakkal szemben – Ruzitska Beethoven oldalán állt.

A centrumban és a periférián egyaránt otthonosan mozgó Ruzitska életútja egy további társadalmi folyamat fejlődését is leképezi, amennyiben a nemesi szolgálatot fokozatosan polgári alkalmazásra váltó, ezzel a társadalmi státusz emancipációját sikeresen végrehajtó zenészkarriert tudhatott magáénak. Jóval az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadság előtt, már a Vormärz időszakában oroszlánrészt vállal az 1820-as évektől intézményesülő kolozsvári zeneoktatás, nevezetesen a Musicai Conservatorium beüzemelésében. Ugyanakkor főállású egyházzenész a Kolozsvári Piarista Templomban. Olyan orgonista, karnagy és zeneszerző, aki a saját – a Kolozsvári Zeneakadémia Könyvtárában fennmaradt – példányában látható bejegyzései szerint értő és nagynevű nemzedék-társaival összevethető módon tanulmányozza a korszak zeneszerzés-technikai alapművét, Johann Joseph Fux latin nyelven megírt ellenponttanát, a Gradus ad Parnassum-ot.

A kincses városban akkorra már lassan 3 évtizedes múltra visszatekintő, a zenész- és énekes-képzéshez hasonlóan szintén az 1820-as évekre (a négy évadra odaszerződő Déryné puszta ottlétének köszönhetően) látványosan szárba szökkenő zenés színjátszás-üzemben Ruzitska – úgy tűnik – személyesen nem vesz részt, bár ahogy Lakatos Istvánt is írja: „[1821-ben] a Farkas utcai kőszínház megnyitásakor a zenekar az ő Zrínyi-nyitányát játszta.” Ámde egy – a Pesti Német Színházba tervezett bemutatóig eljutó – rossiniánus szabadítóopera megkomponálásával (Alonso oder die Wege des Verhängnisses [Alonso, avagy a végzet útjai], 1826) mégis sikerül beírnia a nevét a műfaj kora 19. századi történetébe, méghozzá híres névrokona és annak első magyar nemzeti operája közvetlen közelébe (Ruzitska József: Béla futása, 1822).

Aligha véletlen, hogy sorsfordító kolozsvári évei alatt Erkel Ferenc is éppen vele, Ruzitska Györggyel köt barátságot, amit aztán tüntető szívélyességgel ápol az elkövetkező évtizedek hosszú során keresztül. E zeneszerző-barátság legjelentősebb dokumentumai azok a Ruzitska György által a Bátori Mária-nyitányból 1863-ban és 1864-ben – a Bánk bán kolozsvári bemutatójára várva – elkészített kamarazenei átiratok, amelyek forrása egy 1845-ben Kolozsvárra küldött Erkel partitúra-autográf volt, címlapján a következő ajánlással: „Bis auf Wiedersehen zum Andenken von deinem intimen Freund Franz Erkel. Pest, am 1. Februar 1845” [A viszontlátás reményében, emlékül közeli/kedves barátodtól, Erkel Ferenctől. Pest, 1845. február 1.]. A Ruzitska-hagyatékban fennmaradt Erkel-autográf az Erkel Ferenc Opera-Összkiadás I. kötetében is megjelent, ezáltal pedig a kolozsvári címzettnek, Ruzitska Györgynek is méltó helyet biztosít a 19. századi magyar zenetörténetnek a mi kutatási intézet-részlegünk, a BTK ZTI Magyar Zenetörténeti Osztály által emelt panteonjában.

Ezt a 20 évvel ezelőtti alapkőletételt a BTK ZTI Magyar Zenetörténeti Osztály most az Magyarország Zenetörténete Online platform létrehozásával, majd több ütemben történő élesítésével, végül folyamatos frissítésével kívánja folytatni. Az innen megnyitható Ruzitska György tematikus honlapon a zeneszerető és a zeneértő közönség alapkutatás során feltárt, strukturált adat-konglomerátumot talál a zeneszerző életéről és műveiről. Első ütemben a honlap kizárólag olyan írásműveket tartalmaz, amelyeket a referens 1999 és 2003 között készített a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola diákjaként, és amelyek döntő többsége mindeddig publikálatlan maradt. A magyarul, angolul, németül és románul olvasható, különböző formátumokban megírt és eltérő mélységekig hatoló életrajzok [BiO] után a művek iránt érdeklődők végiglapozhatják Ruzitska György műveinek tematikus katalógusát, mely annak idején a Pro Musicologia Hungarica alapítvány támogatásával készült, és – szerény eredeti címével ellentétben – az összes Ruzitska-kompozíció 1999–2000-ben hozzáférhető összes forrásával elszámol [FONS]. A tematikus honlap jelenleg még csak kidolgozás alatt álló OriGO feliratú particiója az egész Magyarország Zenetörténete Online platform végső céljához kíván felzárkózni azzal, hogy külön-külön tárgyalja a különböző műnemekhez, illetve ezen belül az egyes műcsoportokhoz – Egyházzene, Opera, Vokális, Zenekari és Versenyművek, Kamarazene, Zongora- és Orgonaművek, Átiratok, Tancélú művek – tartozó Ruzitska-kompozíciókat. A tematikus honlap tartalmaz még egy átfogó, de egyelőre szükségszerűen 2003-ig terjedő irodalomjegyzéket is [BiBliO], mely később kiegészül az időközben örvendetesen megszaporodott Ruzitska-irodalom újabb tételeivel.

A teljes Ruzitska-életmű párját ritkító 20. századi elszigeteltségét a forráshelyzet egy utóbb fatálisnak bizonyult mozzanatára lehet visszavezetni. A zeneszerző fiai 1911-ben az akkor legmegfelelőbbnek látszó fővárosi intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum zenei gyűjteményébe helyezték el a hagyatékot. Csakhogy így a kéziratok kevesebb, mint egy évtizeden belül az új határok túloldalára kerültek, miközben végig nyilvánvaló volt, hogy az életmű elsősorban az alkotó működésének helyszínén válthatta volna ki a legnagyobb érdeklődést. Nem segített továbbá az sem, hogy a 20. század második felében uralkodó zenetörténetírási kánon egy pillanatig sem habozott kismesternek minősíteni a korábbi tartományi főváros zenei életének alapító atyját. Az ezredfordulót követően, de különösen az elmúlt évtized folyamán azonban számottevően megélénkült Ruzitska poszthumusz recepciójának ez a korábban fájóan hiányzó szegmense: a művek megszólaltatása és a róluk való jelen idejű diskurzus. Elsősorban kolozsvári illetőségű vagy kötődésű gyakorló zenészek és elméleti szakemberek – ha úgy tetszik: Ruzitska György mai utódai – felfedezni látszanak és magukénak érzik e 19. századi komponista zenéjét. Minderről – a Ruzitska-művek hangversenyszerű, ill. az eredetihez nagyon közel álló egyházzenei kontextusban történő előadásairól, a Ruzitska nevével fémjelzett zenetudományos ülésszakokról, egyéb rendezvényekről és ünnepélyes aktusokról, azok sajtóbeszámolóiról és -kritikáiról, végül egyéb televíziós és dokumentumfilmes médiamegjelenésekről – tematikus honlapunk Ruzitska-Reneszánsz feliratú partíciója tájékoztat, az események kronológiai sorrendjében. Amennyiben Önnek, mint a honlap felhasználójának bármilyen kérdése volna Ruzitska György életrajzával és kompozícióival kapcsolatban, vagy netán tud olyan Ruzitska György nevéhez köthető lezajlott vagy tervezett eseményekről, amelyek még nem szerepelnek a Ruzitska Renaissance partícióban, tegye meg, legyen szíves, hogy közvetlenül a referenshez fordul ezügyben a nemeth.istvan.csaba@abtk.hu e-mail címen.

Németh István Csaba

Courbevoie, 2023. január 25.

Georg / György Ruzitska [in some of his autographs signed as Ružitska or Ružicžka, respectively] was born in the year of the Great French Revolution in the capital of the Habsburg Empire. He imbibed Classical music with the air of the Imperial City, so to speak, then, in 1810, at the outset of his professional career, he went to Transylvania. There, in the South-Eastern province of the Empire, he served throughout his entire remaining lifetime—as a true all-round musician, in various roles and functions—the Western-type modernization of local art music culture.

As a common saying, still in use among our North-Western neighbors, claims “co Čech, to muzikant” [If you are Czech, you must be a musician; actually meaning: every Czech is a musician]. Based on some historical facts, this timeless maxim mainly applies to the outstanding instrumentalists and composers of Czech-Moravian origin who, during the eighteenth and nineteenth centuries, flooded the entire Habsburg Empire, including Hungary and Transylvania. In addition, as such, it perfectly applies to Ruzitska as well. Born into a Viennese musician dynasty of Czech-Moravian descent, he committed himself to cultivating the art music culture of the Hungarian community of Transylvania. Thus, his life path and career offer a prime example of nineteenth-century migration of musicians, within the monarchy. In his individual case, moreover, migration does not simply proceed from the center to the peripheries; instead, it connects two provinces, with a touch of the center. An important touch, as the Kaiserstadt of almost incommensurable significance in terms of its irradiation and influence, the cradle of the musical Classicism that bears its name, provided the scenery for the events during the most impressionable period, during the first two decades of Ruzitska’s lifetime.

In the 1810s, at the beginning of his Transylvanian career, Ruzitska worked as the music tutor of the Bánffy Baronesses in the Szilágynagyfalu (in Romanian: Nușfalău) mansion of Baron János Bánffy. The Congress of Vienna, ultimately resulting in the formation of the Concert of Europe, saw Ruzitska rendering the first of his two visits to Vienna, again, actually two longer stays—in 1814 and 1816, respectively—in the company of his noble employers. When in Vienna, he performed a number of chamber music pieces by Prince Louis-Ferdinand of Prussia (1772–1806) together with the members of Count Razumovsky’s private string quartet, who had earlier premiered Beethoven’s string quartets: Ignaz Schuppanzigh – first violin, Franz Weiss – viola, and Joseph Lincke – cello; Ruzitska himself played the piano in that ensemble. Meanwhile, between 1812 and 1818, he kept a musical diary titled Herbier musical preserving, side by side, the traces of his connections to musician notables and aristocrats from both Vienna and Transylvania. (As a matter of fact, it was the French title of this very scrapbook that inspired the visual illustration of the Ruzitska György Thematic Sub-site). Also, he took part in the (in)famous musical duel that occurred at the residence of the passionate Beethovenian Baron Farkas Wesselényi in Kolozsvár. From his autobiography—completed much later, but telling the story only until 1816, the original German manuscript of which is currently missing—it seems that, as opposed to the supporters of Prince Louis-Ferdinand, Cramer, and Clementi, Ruzitska stood on Beethoven’s side (this position is confirmed by a number of textual and musical references in Ruzitska’s output to Beethoven’s specific compositions and biographical events).

The life path and career of Ruzitska, who was at home both in the center and on the periphery—both in Vienna and in Kolozsvár—, paradigmatically exemplifies another socio-historical process of the period, too. As he successfully achieved the gradual replacement of his nobility employments with various public jobs—in the service of the Church and at a musical society in formation—, he achieved no less than the full emancipation of his initial social status. Two decades before the Hungarian Revolution and Freedom Fight of 1848–1849, during the Vormärz period, he played a key role in the establishment of Kolozsvár’s institutionalized music education, as the founding director of Musicai Conservatorium. At the same time, he was a full-time church musician at Kolozsvár’s Piarist Church; an organist, choirmaster, and composer who studied—in a manner that is comparable to that of his great contemporaries—the period’s basic counterpoint treatise, released in Latin. This can been seen from the marginalia he wrote in his own copy of Johann Joseph Fux’s Gradus ad Parnassum, currently found at the Library of the Cluj/Kolozsvár Conservatory of Music.

Thalia was given her first Kolozsvár headquarters—Farkas utcai kőszínház [Farkas Street Stone Theater], the first permanent theater ever in the whole area of the Hungarian language—in 1821. By the mid-1820s, similarly to music education, operatic industry, too, had taken off spectacularly there, mainly due to the presence of Róza Déryné Széppataki, the first female Hungarian opera singer, under contract in Kolozsvár between 1823 and 1827. Ruzitska does not appear to have been personally involved in the town’s music theatrical saga, in spite of the fact that, in 1821, at the opening of the Farkas Street Stone Theatre, the orchestra played his Zrínyi Overture. On the other hand, he did manage to write his name into early nineteenth-century history of the genre with his Rossini-style rescue opera Alonso oder die Wege des Verhängnisses (Ernsthafte Oper in 3 Aufzügen, 1826), with a scheduled premiere at the Städtisches Theater in Pest. Therefore, the name György Ruzitska appears in close proximity of a famous namesake and his first Hungarian national Singspiel (József Ruzitska: Béla futása [Béla’s Escape], 1822).

During his pivotal years in Kolozsvár, Ferenc Erkel became friend with György Ruzitska of all people, a friendship he would insist to maintain for many decades to come. The most significant documents of this friendship are the chamber music transcriptions of the Overture to Erkel’s opera Bátori Mária, prepared by György Ruzitska in 1863 and 1864, in anticipation of Bánk bán’s Kolozsvár premiere. These transcriptions were based on an autograph score sent to Kolozsvár in 1845, with the following dedication: “Bis auf Wiedersehen zum Andenken von deinem intimen Freund Franz Erkel. Pest, am 1. Februar 1845” [In hopes of reunion, in memory of your intimate friend, Franz Erkel. Pest, 1 February 1845]. The Erkel autograph surviving in Ruzitska’s legacy was released in Volume 1 of the Ferenc Erkel’s Operas critical complete edition series, securing the recipient, György Ruzitska, a worthy place in the pantheon of nineteenth-century Hungarian composers, erected by our very research facility, the Department for Hungarian Music History of the Budapest Institute for Musicology, HAS.

Now, the same Department for Hungarian Music History of the Budapest Institute for Musicology, RCH ELKH, wishes to continue this groundbreaking 20 years ago by creating and continuously updating its brand new online platform Magyar Zenetörténet Online / History of Music in Hungary Online. Accessible from there, the Ruzitska György Tematikus Al-honlap / György Ruzitska Thematic Sub-site presents music lovers and connoisseurs with structured data on the composer’s life and works that resulted from basic research. In its first phase, the Thematic Sub-site only contains texts written between 1999 and 2003 by the author, then a student at both the Gheorghe Dima Conservatory of Music (Kolozsvár) and the Liszt Academy of Music (Budapest). With the exception of two items, these texts were unpublished so far. Following the Hungarian, English, German, and Romanian biographies [BiO], written in various formats and reaching different depths, those interested in the compositions can peruse the thematic catalogue of György Ruzitska’s works [FONS]. The latter was written during the academic year 1999/2000 with the support of the Pro Musicologia Hungarica Foundation and—contrary to its modest original title Ruzitska György zenei kéziratai [The Musical Manuscripts of György Ruzitska]—accounts for all the extant sources of every known Ruzitska composition. The OriGOsection of the Thematic Sub-site, currently under development, aims to catch up with the ultimate goal of the History of Music in Hungary Online platform, by presenting Ruzitska’s compositions in detail, according to their respective genres: Church Music, Opera, Vocal and Orchestral Works, Concertos, Chamber Music, Piano and Organ Works, Transcriptions. The Thematic Sub-site also contains a comprehensive bibliography [BiBliO], which for the time being necessarily extends up to 2003; however, it will be later completed with newer literature and research results.

The sad, and almost unprecedented, isolation of Ruzitska’s entire oeuvre during the twentieth century goes back to a fatal momentum in the source situation. In 1911, the composer’s sons deposited the legacy at the music collection of the Hungarian National Museum, the institution that seemed most appropriate at the time. However, in less than a decade, the manuscripts were on the other side of the new borders, while it was clear, from the very beginning, that the only place where Ruzitska’s oeuvre could have generated the most vivid interest coincided with the place where he had worked during most of his lifetime. It did not help either that the dominant approach of both Hungarian and Romanian music historiography from the second half of the 20th century did not hesitate to ignore, or, at best, to describe the founding father of musical life in Kolozsvár/Cluj, a former province capital of the dual monarchy, as a Kleinmeister. However, after the turn of the Millennium, and especially in the last decade, the previously lacking segment of Ruzitska’s posthumous reception has been revived, in a most natural, spontaneous, and fortunate manner: works began to be performed again and a present-time discourse on them emerged. It is mainly practicing musicians and music theorists with roots or ties in Kolozsvár—the present-day descendants of György Ruzitska, if you like—who seem to be discovering this nineteenth-century composer and the music he wrote. The Ruzitska-Renaissance section of the Thematic Sub-site will cover, in the chronological order of events, virtually every data connected to the recent reception history of the individual compositions. Including the concert hall performances and, in case of the religious and organ music, the performances coming very close to the original church music context; the publication of scores and recordings; musicological sessions dedicated to his activity; further events and ceremonial acts as well as press reports and reviews, and other media appearances on television and online generated by —and connected to—the above. If you, dear reader/user of the Ruzitska György Tematikus Al-honlap / György Ruzitska Thematic Sub-site happen to have any questions regarding the composer’s biography and compositions, or if you are aware of events that have taken place or are planned under his name, not listed yet in the Ruzitska-Renaissance section, please contact the author directly at nemeth.istvan.csaba@abtk.hu.

István-Csaba Németh,

Courbevoie, 25 January 2023.

Tartalomjegyzék