Magyar zenetudomány a hosszú 19. században

Amióta az ember zenél, azóta egyúttal gondolkodik a zenéről: mi is az? honnan jön? hogyan működik? Ezek a kérdések először a filozófiában találtak visszhangra, majd a zenei gyakorlat szisztematikus megfigyelése során, annak általánosító leszűréseként megszületett a zeneelmélet. A felvilágosodás korszaka még inkább kedvezett az ebbeli törekvéseknek. A racionalizmus és enciklopedizmus jegyében már a 18. század végére számtalan, a zene eredetére és történetére, illetve annak belső rendszerére irányuló értekezés keletkezett. Gyakorlat és elmélet kettősségét foglalja magába a muzikológia terminus is, mely etimológiai szempontból a görög mousikē és logosz szavakból származik.

A legkorábbi zeneelméleti forrás Gáti István (1749–1843): A kotából való klavirozás mestersége 1802-ből. A század folyamán különböző specifikus ágakban születtek írások, főleg összhangzattanok, esztétikák, de zongorajátékútmutatók is. Legnagyobb számban azonban zenekritikák, illetve egyetemes és / vagy magyar zenetörténetek jelentek meg a kor szépirodalmi, majd szak sajtóorgánumaiban és / vagy önálló kötetekben, akár szerzői kiadásban. A szakirodalom Mátray (Róthkrepf) Gábortól (1797–1875) jegyzi az első Magyar Muzsika Történetet, mely A Muzsikának Közönséges Történetén belül, a Tudományos Gyűjtemény 1828–1829-es hasábjain került közlésre. A kor képviselői között megtaláljuk még Bartay Andrást (1799–1854), Szénfy (Kohlmann) Gusztávot (1819–1875), Mosonyi (Brand) Mihályt (1815–1870), Bartalus Istvánt (1821–1899), Rózsavölgyi Gyulát (1822–1861), id. Ábrányi Kornélt (1822–1903), Ponori Thewrewk Emilt (1838–1917) vagy Hofecker (Szentimrényi) Imrét (1863–1933).

A kutatás egy-egy forrás bemutatása során egyúttal az adott szerző tudáshátterére, általa ismert és felhasznált hazai és / külföldi forrásaira, esetleges modelljeire is kíván reflektálni. Nem feladata részletezni az etnomuzikológiai eredményeket és az intézményesített zenekutatás 20. századi történetét: a magyar zenetudomány 19. századi kialakulását követi, kitekintéssel a szintén akkoriban önállósuló nemzetközi zenetudományra. S teszi mindezt a témában eddig megírt bibliográfiára alapozva, egyúttal a Legánÿ Dezső vezette Magyar Zenetörténeti Osztály e téri munkáját folytatva.

Tartalomjegyzék