A 15–18. századi portréfestészet zenei attribútumainak vizsgálatáról


Sajátos dokumentumtípusként aposztrofálható a 15. századtól megjelenő portréfestészet – jóllehet nagyobbszámú zenei attribútumok a 17–18. században tűnnek fel e műfajban. A képzőművészet egyéb területei mintha korábban be tudták volna építeni ikonográfiai programjaikba a hang és a zene hallgatásának-művelésének szimbólumrendszerét.

Jelen gondolatmenet során arra tennék kísérletet, hogy a reneszánsz-újkori portréábrázolásokon milyen mintázatokon keresztül jelenik meg a zene, és azoknak milyen értelmezései lehetségesek. Folyamatban lévő kutatásom ezen részében emiatt nem térek ki korábbi zenei ikonográfiai illusztrációkra, valamint egyéb más festészeti-grafikai alkotásokon (veduták, freskók) szereplő zenészekre, együttesekre, életképekre. Ez esetben ugyanis elsősorban azt szeretném vizsgálni, hogy a képen megjelenő zenei vonatkozás mennyiben tükrözheti a – feltételezett – megrendelő valóságát, azaz mennyiben tekinthető az ábrázolt személy névjegyének.