Kategóriák
Magyar zenei ikonográfia 16–19. század

A nemzetközi zenei ikonográfia válogatott annotált bibliográfiája

Ausoni, Alberto: Music in Art [A Guide to Imagery] Stephen Sartarelli (ford.) (Los Angeles, The J. Paul Getty Museum, [2005]).

Ismeretterjesztő művészettörténeti kézikönyv, válogatott és pontosan adatolt színes képanyaggal, amelyhez részletes szimbólumrendszer-ismertetés is társul. Az egyes hangszertípusok konkrét ismertetése mellett több korszak és stílus alkotásait is bemutatja a szerző, széles spektrumot húzva a középkortól a modern művészetekig. A kötet a gyűjtemények listája mellett válogatott bibliográfiát is közöl.


Barlow, Jeremy: The Enraged Musician: Hogarth’s Musical Imagery (London, New York, Routledge, 2017).

A 16–18. század populáris zenéjére specializálódott Jeremy Barlow a Koldusopera (The Beggar’s Opera) előadásainak kiadási és felvételi munkálatai során mélyült el William Hogarth zenei témájú festményeiben. A kötet rendkívül alaposan tekinti át a művész zenei jeleneteket ábrázoló mintegy 70 alkotását. Nyitófejezetében a festő ezirányú érdeklődését a korabeli angol zenei élet összefüggésében tárgyalja. Hogarth and the musical scene-részében az ábrázolt hangszerek hitelességével és ikonográfiai jelentőségével foglalkozik. A Rough music– és Burlesque music-fejezetekben az egyes társadalmi rétegeket szimbolizáló zeneszerszámokról valamint ezek zenei iróniában való alkalmazásáról ír. A hangszerek és balladaénekesek témája Hogarth sztereotípiákra épülő szatírikus illusztrációinak alapja. A „felbőszült” muzsikus Hogarth írásait is idézi, megannyi irodalmi és szociológiai vonatkozással. Gazdag képanyaga korai és későbbi párhuzamokat éppúgy felvonultat, mint metszeteket, grafikákat és festményeket – fekete-fehér közlésben. Annotált indexe a festő ábrázolásain látható hangszerekhez és zenekiadványokhoz ad részletes és tételes útmutatót. Ötrészes függeléke felöleli Hogarth utcai árusainak, ábrázolt balladáinak szövegét és kottáját, beleértve két előadási darab facsimiléjét is. A könyv bibliográfiája az angol nyelvű művészettörténeti és zenés színház történetének brit vonatkozását közli. A tárgyszavas mutatót megelőző képjegyzék rendkívül hasznos a téma iránt érdeklődők számára.


Besseler, Heinrich – Gülke, Peter – Schneider, Max – Bachmann, Werner (közr.): Musikgeschichte in Bildern Schriftbild der Mehrstimmigen Musik (Lipcse, VEB Deutscher Verlag für Musik, cop. 1973) (= Musik des Mittelalters und der Renaissance III/5; Shriftbild der mehrstimmigen Musik).

Zenetörténet zenei lejegyzések eredeti és modern átírásos közlésével. Az egyes művek korszakonként, műhelyenként követik egymást, pontos forrásmegjelöléssel, notációs és műfaji leírásokkal, kiadási és segédirodalmi széljegyzetekkel. A többségében fekete-fehér illusztrációk többek között az Ars Antiqua, Ars subtilior, franko-flamand polifónia, középkori, reneszánsz-korabarokk vokális és hangszeres művek mellett a tabulatúrákat s azok is jellegzetes margináliáit is szemléltetik. A kötetvégi rövidítés- szakirodalom-, forrásjegyzéket név- és tárgymutató valamint tartalomjegyzék zárja. Ez utóbbi a kötet vázlatos áttekintését is adja. A könyv zenészek számára is nagyon hasznos.


Brown, Howard Mayer: „Iconography of Music” [szócikk], in Stanley Sadie (ed.): The New Grove Dictionary of Music and Musicians IX, 1980, 11–18. illetve The New Grove Dictionary of Musical Instruments, 2 (London, MacMillan Press Ltd: 1984), 271–278.

Lexikoncikk a tudományág historiográfiai áttekintésével, hangszer- és előadótörténettel, érintve a zeneszerzők ikonográfiáját és kultúrtörténetet. A hangszertörténeten belül felhívja a figyelmet az akár esetlenségük ellenére is jelentős forrásértéket képviselő képi ábrázolásokra, amelyek segítségével további ismeretek nyerhetők a régi hangszerek használatára, felépítésére, tartására vonatkozóan. A szócikk végén angol, német, francia, olasz, holland, lengyel, cseh nyelvű bibliográfia található, általános valamint kor-, régió, hangszer- és témaspecifikus kötetek, tanulmányok említésével.


Brown, Howard Mayer – Lascelle, Joan: Musical Iconography : A Manual for Cataloguing Musical Subjects in Western Art before 1800 (Cambridge, Massachusetts, Harvard University Press, 1972).

A hangszertörténeti kutatásokhoz szükséges képzőművészeti gyűjtésből kiinduló kötet rövid historiográfiai bevezetéssel hívja fel az ikonográfiai kutatás fontosságára a figyelmet. A mű nemcsak gazdag szemléltető anyagával, de az egyes képzőművészeti alkotások kategorizálásával is módszertani segédletként szolgálhat. A lehetséges leírási szempontok ismertetésével (pl. alkotó, műhely, lokalizáció, kéziratoknál a margináliák ornamentikája, a műalkotáson szereplő zenészek, énekesek típusai, stb.), cédularendszerrel szemlélteti a lehetséges zenei ikonográfiai nyilvántartást, de nem kerüli meg a felmerülő terminológiai nehézségek kérdését sem. A függelékben konkrét és többféle illusztráció példája mellett rendkívül hasznos szempontokat ad a további leírások (hangszer- és tárgymutató valamint kereszthivatkozás) készítésére.


Calogero, Elena Laura: Ideas and Images of Music in English and Continental Emblem Books 1550–1700 (Baden-Baden, Koerner, 2009) (= Saecvla Spiritalia 39).

A 16–18. századi emblémakötetek ábrázolásait áttekintő könyv célja az angol és kontinentális kapcsolatok vizsgálata az emblematika és a kulturális kontextusok vizsgálatán keresztül. Az elsősorban és látszólag szinte csak az angol irodalom és költészet szimbólumait témául választó kötet illusztrációinak elemzésén keresztül az ókortól megjelenő zenei utalások, írások filozófiai, elméleti és gyakorlati szempontjait veszi számba. A kötet három nagyobb fejezetre tagolódik, amelyekben a zene hatalma és a hatalom zenéje (antik hősök, hangszereik és a retorika), a szerelem zenei jelképrendszere (Cupido, szeretet-barátság, szirének), valamint a zene és lelkiség (a zene mint a hiábavalóság, Dávid király, az emberi lélek hangolása) témák szerepelnek. A rendkívül szemléletes és pontosan adatolt képek harmonikusan segítik a szöveg vizuális megértését is. Az angol mellett német, francia, holland, latin, olasz és spanyol vonatkozású gazdag bibliográfia a primer forrásokra is felhívja a figyelmet.


Dahlhaus, Carl (szerk.): Die Musik des 18. Jahrhunderts (Laaber-Verlag, Laaber, 1985) (= Neues Handbuch der Musikwissenschaft 5, szerk. Carl Dahlhaus [1-13]).

A zenetörténeti sorozat több kötetben mutatja be az egyes korszakok művelődéstörténeti hátterét, név-, cím- és tárgymutatóval valamint glosszával. Az egyes fejezetek kottapéldákkal, ábrákkal is ellátott zeneelméleti, esztétikai szempontokat mutatnak be, gazdag és igényesen válogatott képanyaggal, amely a korszakra, műfajra jellemző zenei ábrázolásokkal szemléltetik az adott korszakot, műfajt, stílust, pl. koncert, zenélő személy, freskórészlet, zenemű címlapja, jelenet- vagy díszletképe, korabeli karikatúra, portré, stb.


Falletti, Franca – Meucci, Renato – Rossi-Rognoni, Gabriele: Marvels of Sound and Beauty: Italian Baroque Musical Instruments (Giunti, Firenze Musei, Firenze, 2007).

A firenzei Galleria dell’Accademia épületében 2007 júniusa és novembere közötti időszaki kiállítás anyagának nemcsak katalógusa, de az ott kiállított hangszerek és ábrázolások kontextusát megteremtő tanulmányok is fő részei e kötetnek. Az esszék az egyes hangszerek gyakran különleges elkészítési technikái, anyagai (elefántcsont, márvány) festészeti és szobrászati ornamentikája mellett a nekik otthont adó itáliai reneszánsz és barokk gyűjteményeket is érintik. Különleges színfolt az ún. zoomorfikus és színházi hangszerek bemutató fejezet is. A számos színes fotóval és korabeli ábrázolással ellátott könyvet általános bibliográfia, névmutató egészíti ki. A katalógusrészben az egyes hangszerek részletes adatai olvashatók.


Fontana, Eszter (szerk.): Wenn Engel musizieren: Musikinstrumente von 1594 im Freiberger Dom (Lipcse, Musikinstrumenten-Museum der Universität Leipzig, 2008).

A lipcsei egyetem hangszermúzeumának kiadásában megjelent, színes képekkel ellátott kötet kiindulópontja a freibergi dómkápolna felújításával kapcsolatos 2001–2004 között lezajlott projekt restaurátori része. Ennek elvégzésekor ugyanis a temetkezési kápolna mennyezetén elhelyezett, mintegy 30 zenélő angyalszobor (többségében eredeti) hangszerének röntgenvizsgálatára is sor került. Így részben művészettörténeti, részben hangszertörténeti – azonbelül korabeli hangszerépítésre – vonatkozások sora mutatja meg a zenei ikonográfia izgalmas dimenzióit. A hegedűk, lantok készítőire utaló jegyek a Freibergtől délre működő 16. századi szász hangszerkészítőkre is rálátást adnak.


Hammerstein, Reinhold: Die Musik der Engel, Untersuchungen zur Musikanschauung des Mittelalters (München, 1962).

A német muzikológus korábbi disszertációjára épülő kötete bevallottan mélyebb és átfogóbb képet kívánt adni a középkor zenei világáról. Két fő fejezete az irodalmi és művészeti nézőpontok mentén bontja ki a teológiai-elméleti és zeneábrázolás-gyakorlat példáit. Az irodalmi fejezet kiindulópontja az Ó- és Újszövetségi dicséret és liturgia, melynek csapásirányán haladva tárgyalja a hangzás, tánc, égi harmónia szó- és képbeli leírást is meghatározó elemeit. A látomásos irodalomban és a spirituális játékokban szintén fellelhető angyaljelenetek, ezeken belül az éneklő-dicsőítő alakjaik tűnnek fel. Az elsősorban korakeresztény és középkori vonatkozások kitérnek a különböző liturgikus énekek (Sanctus, Gloria, stb.) szimbolikus jelentőségére, ezenkívül a korakereszténységben fontos szerepet betöltő elragadtatás formáira. Hammerstein párhuzamot von illetve különbséget tesz a túlvilágra átlépés kísérőiként megjelenő görög-római pszichopomposzok, szirének, és angyalok között, majd mint a földi-égi határátlépés – és egyben ünneplés – szimbólumhalmazaként megérkezik Krisztus mennybemenetelének és Mária mennybevételének tematikájához. Ezzel szemben az alvilág, pokoli és ördögi zene inkább a paródia, megcsúfolás jegyeit mutatja. A szférák harmóniáját és angyalzenét az antik-keresztény korszakok metszéspontján álló Szent Ágoston valamint a középkori zenei szemlélet későbbi teoretikusain (pl. Boethius, Tinctoris) keresztül ismerteti a szerző. Külön alfejezetben tárgyalja Dante hangzással-zenével kapcsolatos utalásait az Isteni színjáték jeleneteiben.

Az irodalmi szempontok művészetekben alkalmazását s annak tipológiáját ismertető fejezetben a mennyei dícséretet a Jelenések könyve idevonatkozó részeire építve mutatja be (24 vén, négy állat, angyali hierarchia, megtestesülés, stb.), megkülönböztetve az ítélet-hírhozó-dicsőítő angyalok típusait, ábrázolásait, ez utóbbiba bevonva hierarchikus, bibliai valamint mariológiai szempontokat is. Zárófejezete a 15. századi előadói gyakorlatot veti össze a korabeli zenélő angyal-ikonográfiával, érintve a tánc, felvonulás valamint egy- és többszólamúság vokális-instrumentális gyakorlatát és kottaábrázolását is. Értekezését Van Eyck, Luca della Robbia és Hugo van der Goes zenei gyakorlatot szemléltető műveivel zárja.

Kötetvégi jegyzetei, részletes bibliográfiája a teológiai és korabeli eszmetörténeti szempontból is jó rálátást nyújtanak az 1962-ben megjelent kötet szakirodalmi kiindulópontjaira. 144 kép a korakereszténységtől egészen a 16. század elejéig különösen szép és jellegzetes példákkal szemlélteti az építészet, szobrászat és festészet zenei ikonográfiai, s azonbelül angyali példáit.


Montagu, Jeremy – Montagu, Gwen: „Musical instruments in Hans Memling’s paintings”, Early Music, 35/4 (2007), 505–524.

A Hans Memling festményein szereplő zenélő angyal-ábrázolások szolgálnak Jeremy Montagu kérdésfelvetéséhez, miszerint tekinthetők-e az – kétségtelenül részletgazdag – ábrázolások alapján készült hangszerkópiák hitelesnek? A tanulmány írója (nem mellékesen a Galpin Society volt elnöke, a zenei ikonográfia és hangszertörténet kutatója) a művész triptichon-panelljein, festményein látható hangszerek (hárfa, pszaltérium, portatív, stb.) részleteit vizsgálja, és azok Memling máshol is látható ábrázolásainak következetességeire, technikai kivitelezésére valamint az ebből nyerhető információkra hívja fel a figyelmet. Elemzésén keresztül képet ad a korabeli ikonográfiai sajátságairól is. A tanulmány végi függelékben Memling hangszeres ábrázolásainak listáit közli, műtárgyak gyűjteményi adatai mellett azt is megjelölve, hogy milyen hangszerek, zenei vonatkozások láthatók azokon.


Ravizza, Victor: Das instrumentale Ensemble von 1440–1550 in Italien, Wandel eines Klangbildes (Bern, Stuttgart, Verlag Paul Haupt, 1970) (= Publikationen der Schweizerischen Musikforschenden Gesellschaft. Serie II. Vol. 21).

A korszak- és régióspecifikus összeállítás minimális képi, de bőséges írott anyaggal kíván áttekintést adni az 1440–1550 közötti hangszeres együttesek itáliai ábrázolásairól. A szerző a középkori és reneszánsz hangszerek prezentációján és technikai kidolgozásán keresztül hívja fel a figyelmet a korabeli festő által látott-hallott élmények – azaz a korabeli zenei gyakorlatra utaló – forráslehetőségére. Másik fő gondolata, hogy az adott hangszer ábrázolása utal annak népszerűségére és használatára is. Az adatgyűjtés ez esetben elsősorban a szakrális témára szorítkozik. Ravizza vizsgálatai során négy kategóriát különböztet meg. 1) kis terjedelmű hangszerek, amelyek az aktuális divatirányzatok felett állnak; 2) a ’reneszánsz hangzását’ tükröző hangszerek, amelyek ebben az időszakban érték el virágzásukat; 3) a csökkenő népszerűséget mutató hangszerek (az 1500 után eltűnő pszaltérium, ill. portatív orgona és fidula); 4) a hirtelen fejlődést mutató hangszerek, pl. a különféle billentyűsök illetve lyra da braccio és a viol-család. A kötet zárórészében szereplő többoldalas táblázat a képzőművészeti alkotások pontos adatolásával együtt tételesen számba veszi az ikonográfiai (hangszerek, hangszer-összeállítások típusa, előforduló kottaábrázolás) és tematikus elemeket (profán és szakrális, utóbbi esetében megkülönböztetve a Mária-szimbolikához kapcsolódókat is). A kötet kis mérete ellenére is rendkívül átfogó és módszertanilag is inspiráló alapokat nyújt.


Sachs, Curt: Real-Lexikon der Musikinstrumente zugleich ein Polyglossar für das gesamte Instrumentengebiet: Mit 200 Abbildungen (Berlin, Verlag von Julius Bard, 1913).

Hangszer- és zenetörténeti bibliográfiával indító fejezetében megemlíti a 16–20. századi forrásokat és szakirodalmat. Felsorolja a hangszergyűjteményeket, rövidítésjegyzéket és átíráskulcsot ad a különböző nyelvekről (a cirill mellett arab-perzsa és szanszkrit is szerepel). Az alfabetikus szócikkek kitérnek a hangszerekre illetve hangterjedelmekre, kapcsolódó fogalmakra is. A kötet végén névmutató. A képanyag rövid forrásmegjelöléssel közli a hangszerábrázolásokat.


Sachs, Curt: The History of Musical Instruments (New York, W. W. Norton and Company, [1940]).

A könyv négy nagy fejezete kronológiai rendben halad. Az őskor hangszereit az invenció, ritmus és rituálé jelentőségét is érintve, a kulturális antropológia terébe helyezi. Az ókor fejezetén belül külön foglalkozik a sumér-babiloni, egyiptomi, izraeli, görög-római-etruriai mellett a távol-keleti és amerikai hangszerekkel, hangszerfajtákkal, több esetben a regionális eredeti hangszerterminusokat használva (pl. kinnor) és hangolási rendszerekre, műfajokra (pl. a közép-amerikai “Música muy triste”) is kitérve.  A középkor közel- és távol-keleti alfejezetein belül a nyugati és iszlám hatások tükrében is vizsgálja a hangszerek fajtáit, funkcióit. Európa 1000 előtti hangszereit a déli és északi térségeket érintve elemzi. A 4. nagy fejezet a reneszánsz, barokk, romantika és a 20. század tárgyalásával zár. A kötet végén terminológiai szótár, alfejezetenként szakirodalom és mutató segíti a tájékozódást. Képanyaga gondosan előkészített, mind képzőművészeti példáival, mind szemléltető ábráival. A különböző képek egymás melletti közlése lehetővé teszi az összehasonlítást is.


Van der Meer, John Henry: Hangszerek az ókortól napjainkig, ford. Karasszon Dezső (Budapest, Zeneműkiadó, 1983).

A bevallottan nem hangszertudományi könyv elsősorban (de nem kizárólagosan) a Germanisches Nationalmuseum hangszergyűjteményére támaszkodik, a szerző szerint ugyanis ez a kollekció alkalmazható kiválóan a hangszertípusok és fejlődési pontok szemléltetésére. A Tonkunst kettős – vokális és instrumentális – területei alapján definiált hangszercsaládok és azok megszólaltatási lehetőségei szintén sarokpontjai a zenetudós hangszerkutatatásainak. Európai instrumentumait 1500-ig az ókori kultúrákon (görög, etruszk, római, majd kelta, germán) és ázsiai hatásokon (utóbbi a lehetséges ókori vonatkozásokat kihagyva, kizárólag a kora-középkori időszak kereskedelmi útjaihoz, vándorlásaihoz kötve) keresztül tárgyalja. A 16. századtól a specializálódás, hangszercsaládok, hangzáskép válik hangsúlyossá, míg az 1600–1750 közötti időszakban a harmóniaközpontú gondolkodás, hangszerösszeállítás és hangzás. Az utolsó két nagy fejezet a ma ismert zenei gyakorlat kialakulását, a mechanikus hangszerek megjelenését (1750–1914), valamint az 1914–1980 közötti tendenciákat veszi számba. A Függelék válogatott bibliográfiával (ezenbelül források megnevezésével), hangszer- és névmutatóval könnyíti a könyvben és a további kutatásban való előrelépést. A hangszerek hangterjedelmét, a hangszerspecifikus lejegyzési formákat, notációs jellegzetességeket korabeli tabulatúrákkal, fogás-ábrákkal szemlélteti. A gondosan válogatott fekete-fehér és színes képek nemcsak a korszakra, de az ikonográfiai műfajok és hordozófelületek sokszínűségére vonatkozóan is számos példával szolgálnak (padlómozaik, amfora, kódex, traktátus, freskó, szárnyasoltár, kapuzat, énekeskarzat, stallum, gobelin, illetve maga a hangszer, stb.).


Winternitz, Emanuel: „On angel concerts in the 15th century: a critical approach to realism and symbolism in sacred painting”, The Musical Quarterly 49/4 (1963), 450–463.

A tanulmány kiindulópontja a zenei ikonográfia azon jelentősége, amely pontosíthatja a zenei praxiskutatás írott forrásainak lehetséges hiátusait. Az elsősorban pedagódiai célzattal készült traktátusok ugyanis nem tértek ki a mindennapok gyakorlati kérdéseire a zenegyakorlatot illetően. Winternitz többéves és több gyűjtemény anyagát végigtekintő kutatásának egyik fontos kérdése, hogy a szakrális tematika, azonbelül a zenélő angyalok megjelenítése mennyiben tükrözi a korabeli hangszerelést, hangszerhasználatot? Képpéldái elsősorban Geertgen, Zanobi és Memling műveire koncentrálnak, ugyanakkor további festők, kéziratok, irodalmi vonatkozások is megjelennek hermeneutikai réteget is érintő írásában.

Szerző: Tóth Emese

Bölcsésztanulmányait követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének cimbalom szakát kitüntetéses diplomával végezte el. 2004-ben Köztársasági ösztöndíjban részesült. 2013-ban szerzett mesterdiplomát a tilburgi Fontys Hogeschool voor de Kunsten régi ének-ensemble szakán.

2007-2013 között az Óbudai Múzeum történész-muzeológusaként dolgozott, a zenei gyűjtemények kezelőjeként (Földes Andor-hagyaték, hangszergyűjtemény). Több kiállítás társkutatója, kurátora valamint zenei anyagának összeállítója volt (Óbudai Múzeum: Óbuda – egy város három arca (2010), Lengyel hercegnő – Magyar királyné (2010); Tóth Aladár Zeneiskola: 110 év – Fodor Ernő Zeneiskolája (2014), Tóth Aladár (2016)). Részt vett kiadványok szerkesztésében és lektorálásában is.

2014-2017 között az MTA BTK Zenetudományi Intézet „Lendület” 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport külső munkatársaként az Amadinda Ütőegyüttes, Körmendi Klára, Prunyi Ilona és Rőth Márta anyagának lajstromozását végezte, valamint Arányi Dezső adatainak összesítését az Opera adatbázishoz.

2018-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakára. 2019 januárjától a Magyar Zenetörténeti Osztály tudományos szakalkalmazottjaként dolgozik. Részt vesz az Osztály 18–19. századi alapkutatásokkal kapcsolatos adatfeldolgozásában, sajtókutatásában valamint a Nemzeti Színház színlapjainak feldolgozásában.

2010 óta tanít cimbalmot a Tóth Aladár Zeneiskolában. A historikus vokális zene több korszakát-stílusát tanulta többek között Emma Kirkby és Johannette Zomer kurzusain. Előadóként fellépett Európa több országában és Magyarországon is. Hangszerének középkori változatán, a psalteriumon több együttesben is játszik, hangszertörténeti előadásokat tart.

Kutatási terület: zenei ikonográfia, hangszertörténet, a Zichy család óbudai ágának zenei mecenatúrája a 18. században