Kategóriák
Adattár Egyéb

Zongoraötösök a századfordulós Budapesten

DOI-szám, link, stb.

Mindig is különösnek tartottam azt az ellentmondást, hogy a történetírás „maga-kreálta” vakfoltjai, a korszakok közé eső évek művészeti élete mily gazdag – mégis, csupán a közelmúltban kezdtek igazán foglalkozni velük a kutatók. Ilyen időszak a 19. század vége, a századforduló néhány éve Budapesten. A város minden szempontból gazdagodott, virágzott. Az újonnan megalakult Zeneakadémián, felsőfokú tanulmányaikat befejezve, az ifjú zeneszerzők elkezdték írni azon műveiket, amelyekben ugyanarra keresték a választ, mint elődeik, immár kifinomultabb eszközökkel: mitől lesz magyar egy zenemű?

Előszó

Mindig is különösnek tartottam azt az ellentmondást, hogy a történetírás „maga-kreálta” vakfoltjai, a korszakok közé eső évek művészeti élete mily gazdag – mégis, csupán a közelmúltban kezdtek igazán foglalkozni velük a kutatók. Ilyen időszak a 19. század vége, a századforduló néhány éve Budapesten. A város minden szempontból gazdagodott, virágzott. Az újonnan megalakult Zeneakadémián, felsőfokú tanulmányaikat befejezve, az ifjú zeneszerzők elkezdték írni azon műveiket, amelyekben ugyanarra keresték a választ, mint elődeik, immár kifinomultabb eszközökkel: mitől lesz magyar egy zenemű?
Dolgozatom első részében kísérletet teszek arra, hogy e színes világ képét a rendelkezésemre álló forrásokból és szekunder irodalomból felvázoljam.

Kiválasztottam három zeneszerzőt; életútjukon, műveik keletkezési körülményein és fogadtatásán keresztül betekintést nyerhetünk Budapest polgári világába, a szalonokba és koncerttermekbe, a kamarazenélés helyzetébe, hiszen mindhárman reprezentatív, meghatározó alakjai voltak zenetörténetünknek. Aggházy Károly még Liszt és a nemzeti romantika korszakához tartozik – amelyet Szabolcsi csak „mámornak és kijózanodásnak”1Szabolcsi Bence, A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: Zeneműkiadó, 1951), 3. nevezett –, az ő életművében a kamarazene a kivétel. Dohnányi Ernő már német kamarazenén nőtt fel. Bartók útkeresése pedig a kezdetektől fogva megmutatkozik.

A második részben részletesen elemzem és vizsgálom a három komponista egy-egy zongoraötösét. Összevetem a műveket egymással, illetve azokkal a leggyakrabban játszott hasonló műfajú kamaraművekkel, amelyeket a közönség és a három szerző is jól ismert.

Végül a harmadik részben saját, szubjektív értelmezésemet osztom meg a művekkel kapcsolatban. Lehet-e egyáltalán jelentést, vagy akár rejtett programot keresni az ilyen fiatalkori darabokban?

A kottapéldákon minden esetben egyszerűsített, a lényegre fókuszáló zenei anyagot mutatok meg. Példáimhoz jobbára 19. századi kiadásokat vettem alapul, amelyekből a három zeneszerző is játszhatott. Dohnányi c-moll zongoraötösének első kiadásából (Doblinger, 1902), Bartók Zongoraötösének pedig az 1970-es Editio Musica Budapest-féle kiadásából dolgoztam (habár a fennmaradt kéziratokat is megvizsgáltam, amikről a függelékben írok). Aggházy g-moll zongoraötöse kiadatlan, tehát az OSZK-ban megtalálható kézirat a forrásom.

Az ábrákon a formai és hangnemi jelölések a legfrissebb angolszász irodalmat veszik alapul. Szonátaformájú tételekben az Elements of Sonata Theory egyszerűsített betűit használom: P = primary, azaz első témacsoport, S = secondary, második témacsoport, C = closing, záró témacsoport stb.2James Hepokoski – Warren Darcy, Elements of Sonata Theory: Norms, Types, and Deformations in the Late-Eighteenth-Century Sonata (New York: Oxford University Press, 2006), xxv–xxviii. Más formáknál a latin ABC nagybetűivel jelölöm a formarészeket, azokon belül pedig kisbetűkkel a további egységeket; a témák viszont az egyszerűség kedvéért A1, A2 stb. jelet kaptak. A hangnemeket az ábrákon a jobb olvashatóság és helymegtakarítás érdekében pusztán nagy (dúr) és kis (moll) betűkkel jelölöm. A római számmal írt fokszámoknál is hasonlóképpen járok el.

A dolgozat függelékében a „Kamarazenei hangversenyek Budapesten” című fejezetben csak a tanulságokat, legtöbbet játszott szerzőket és műveket sorolom fel. A részletes koncertprogramok egy külön dokumentumban találhatók. A függelékben továbbá helyet kapott a három elemzett zongoraötös összes témájának kottapéldája. Ezekre nem hivatkozom külön, de segíthetik a dolgozat megértését.

Budapest kamarazene-élete a századfordulón

A „századforduló” fogalommal bajban van a művészettörténet. Minden egyes tudományág másképp korszakol. „A korszak, amelynek nincs neve” – idézi Németh G. Bélát Kenyeres Zoltán irodalomtörténész.3Kenyeres Zoltán, „Árnyékok nélkül. Töredékek a magyar századfordulóról, 1890–1906”, Századvég, 83 (2017)/1., 10. Budapest gazdasági és szellemi élete virágzott, kialakult Pest mai látképe, megépültek néhány rövid évtized alatt ikonikus épületeink. Mégis, a művészetben valahogy két korszak között lebeg ez az időszak. 1906–1908 az irodalomban (Ady és a Nyugat) és a zenében (Bartók és Kodály első népdalgyűjtései, Tizennégy bagatell zongorára) is korszakhatár, ez kétségtelen. De honnan kezdjük? 1875, Országos Magyar Királyi Zeneakadémia első évfolyama, vagy netán 1884/85, Magyar Királyi Operaház és Erkel utolsó operája? A bőségesebb adatok kedvéért vizsgálódásaimat 1875-ben kezdtem, a függelékben található több mint 330 kamarakoncert programjából képet kaphatunk Budapest kamarazene-életének repertoárjáról.4Lásd a függelék „Kamarazenei hangversenyek Budapesten” c. fejezetét.

A Vigadóban, majd 1896-tól a Royal Szálló dísztermében rendezett koncertek programja vegyes, sokszor előfordult, hogy a hangszeres műveket kiegészítették dalokkal és áriákkal, de később a csak kamarazenei est vált gyakoribbá. Az 1870-es évek elejétől 1893-ig aktív Krancsevics-vonósnégyest5Krancsevics; Pinkusz és Ruhoff; Sabathiel; Bürger. a Hubay–Popper-vonósnégyes6Hubay Jenő; Herzfeld Viktor, Grünfeld Vilmos, Block József és Kemény Rezső; Bram Eldering, Waldbauer József és Szerémi Gusztáv; Popper Dávid. (1886–1904) és a Grünfeld–Bürger-vonósnégyes7Grünfeld Vilmos; Berkovits Lajos és Danzinger Antal; Riedl Nándor, Sopronyi Henrik, Sabathiel Rezső és Herzl Miksa; Bürger Zsigmond. (1892–1908) váltotta. A legtöbbször műsorra tűzött szerző Beethoven, akit Mozart, Schubert, Brahms, Haydn, Schumann és Volkmann követ. A legtöbbet előadott művek pedig az említett szerzők vonósművei mellett Schumann Esz-dúr zongoraötöse, Volkmann b-moll triója és Goldmark B-dúr zongoraötöse voltak.8Lásd a függelék „Kamarazenei hangversenyek Budapesten” c. fejezetét.

Dohnányi és Bartók leveleiből tudjuk, hogy Pesten több szalon is működött. Az otthoni zenélés egészen másfajta zenei tér, eltérő funkcióval. Fónagy Zoltán írja, hogy a század második felében differenciálódtak a helyszínek: „az illemkönyvek már különbséget tettek a magántérben és a nyilvános térben elvárt viselkedés között, az utóbbiban szigorúbb önkorlátozást írva elő.”9Fónagy Zoltán, „Zenei nyilvánosság és polgári viselkedéskultúra. A 19. századi hangversenyterem társadalomtörténeti látószögből”, Történelmi Szemle, 54 (2012)/4, 588.

Három életúttal és három kamaraművel teszek kísérletet arra, hogy azokon keresztül bemutassam a pesti századforduló zenei viszonyait, a kamarazenélést, a repertoárt, a hagyományt és abból való kitörést.


  • 1
    Szabolcsi Bence, A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: Zeneműkiadó, 1951), 3.
  • 2
    James Hepokoski – Warren Darcy, Elements of Sonata Theory: Norms, Types, and Deformations in the Late-Eighteenth-Century Sonata (New York: Oxford University Press, 2006), xxv–xxviii.
  • 3
    Kenyeres Zoltán, „Árnyékok nélkül. Töredékek a magyar századfordulóról, 1890–1906”, Századvég, 83 (2017)/1., 10.
  • 4
    Lásd a függelék „Kamarazenei hangversenyek Budapesten” c. fejezetét.
  • 5
    Krancsevics; Pinkusz és Ruhoff; Sabathiel; Bürger.
  • 6
    Hubay Jenő; Herzfeld Viktor, Grünfeld Vilmos, Block József és Kemény Rezső; Bram Eldering, Waldbauer József és Szerémi Gusztáv; Popper Dávid.
  • 7
    Grünfeld Vilmos; Berkovits Lajos és Danzinger Antal; Riedl Nándor, Sopronyi Henrik, Sabathiel Rezső és Herzl Miksa; Bürger Zsigmond.
  • 8
    Lásd a függelék „Kamarazenei hangversenyek Budapesten” c. fejezetét.
  • 9
    Fónagy Zoltán, „Zenei nyilvánosság és polgári viselkedéskultúra. A 19. századi hangversenyterem társadalomtörténeti látószögből”, Történelmi Szemle, 54 (2012)/4, 588.

Szerző: Vizinger Zsolt

Vizinger Zsolt 2020-ban szerezte meg MA diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, ahol jelenleg PhD tanulmányait folytatja. 2018 decembere óta a Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának tudományos szakalkalmazottja, 2021 januárja óta pedig tudományos segédmunkatársa. Az Osztályon folyó 18─19. századi alapkutatások (digitalizálás, adatfeldolgozás, sajtókutatás) mellett részt vesz a Nemzeti Színház színlapjainak és a kapcsolódó anyagoknak a feldolgozásában, illetve az adatbázis és a honlap létrehozásában. Kutatói érdeklődési körébe a 18–19. századi hangszeres zene tartozik. Készülő disszertációjának munkacíme: Kamarazenélés a polgárosodó Pest-Budán (1865–1896). Repertoár, zenei gyakorlat és intézményrendszer.