Kategóriák
Egyéb Publikáció

A Magyar Rádió Gyermekkórusa az Erkel-műhely kiállításon

2019. szeptember 24-én a Magyar Rádió Gyermekkórusa különleges látogatást tett a Zenetörténeti Múzeumban, ahol Békéssy Lili, Gusztin Rudolf és Murvai-Bőke Gabriella a Magyar Zenetörténeti Osztály Erkel-műhely c. kiállítását mutatták be a diákoknak, vetélkedővel és játékkal egybekötve.1Ez az első lábjegyzet Az interaktív bemutatón a gyerekek bepillantást nyerhettek a megzenésítésének körülményeibe, megismerhették a pályázat részleteit és nemzeti énekünk utóéletére is rátekinthettek.2Szabolcsi Bence, A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: Zeneműkiadó, 1951), 3. A tárlatvezetést hangzó példák színesítették.

Képfelirat

A látogatás apropója, hogy szeptember 28-án a Bartók Rádióban megrendezésre kerül a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek napja, ahol egész napos műsorfolyammal lesznek jelen az MR Együttesek, köztük a Gyermekkórus is. A koncerteket a Bartók Rádió élőben közvetíti. Ennek keretén belül a Magyar Rádió Gyermekkórusának 7-8. osztályos tanulói és a rádióhallgatók egy vetélkedőn vesznek részt, melynek anyaga a Magyar Zenetörténeti Osztály által 2019 április–júniusában, a Hymnusz 175. évfordulója alkalmából megrendezett I. Játékos Magyar Zenetörténet Vetélkedő kérdéssorából válogat. A Gyermekkórus látogatása az élő vetélkedőre való felkészülés jegyében telt, mely során a diákok a Magyar Zenetörténeti Osztály által 2019-ben összeállított online iskolai segédanyagot használták.


  • 1
    Ez az első lábjegyzet
  • 2
    Szabolcsi Bence, A XIX. század magyar romantikus zenéje (Budapest: Zeneműkiadó, 1951), 3.

Szerző: Vizinger Zsolt

Vizinger Zsolt 2020-ban szerezte meg MA diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, ahol jelenleg PhD tanulmányait folytatja. 2018 decembere óta a Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának tudományos szakalkalmazottja, 2021 januárja óta pedig tudományos segédmunkatársa. Az Osztályon folyó 18─19. századi alapkutatások (digitalizálás, adatfeldolgozás, sajtókutatás) mellett részt vesz a Nemzeti Színház színlapjainak és a kapcsolódó anyagoknak a feldolgozásában, illetve az adatbázis és a honlap létrehozásában. Kutatói érdeklődési körébe a 18–19. századi hangszeres zene tartozik. Készülő disszertációjának munkacíme: Kamarazenélés a polgárosodó Pest-Budán (1865–1896). Repertoár, zenei gyakorlat és intézményrendszer.