Kategóriák
Adattár Egyéb

A Hymnusz szövegének és zenéjének keletkezése

Hymnusz keletkezését számos mítosz lengte körül. A „gyötrődve” alkotó Kölcsey esetében biztosra vehető, hogy Hymnusa nem egy nap (1823. január 22.) alatt készült. Erkel azonban nem tartozott a lassan komponáló zeneszerzők közé.

Valószínűleg zongora mellett improvizálva kezdett el gondolkodni darabjain. Az improvizálás eredményét, emlékeztetőként, zongoraletét szerűen vázlatosan lejegyezte, majd ha szükséges volt tovább javította, újabb, részletesebb vázlatot, fogalmazványt készített. Mire hangszerelésre került a sor rendszerint olyan határozott elképzelése volt a készülő mű hangzásáról, hogy hangszerelés közben alig javított. Autográf partitúráiban feltűnően kevés a javítás.

A komponálás fent leírt folyamata számos zeneszerzőre jellemző. Hogy Erkel is így dolgozott, erre fennmaradt kéziratai alapján következtethetünk, ő maga erről ritkán beszélhetett. A nagyon kevés visszaemlékezések egyike, amelyben Erkel komponálási szokásairól is szó esik épp a Hymnus megzenésítését meséli el, és hosszú időre beépült a Hymnusszal kapcsolatos történelmi emlékezetbe. A mesélő Gárdonyi Géza, és az írás a centenáriumi Erkel Ferenc Emlékkönyv oldalain jelent meg. A kortársak talán túlságosan is hittek Gárdonyinak, az utókor viszont lényegében egészében elvetette a Hymnusz születésének egyetlen kortárs elbeszélését. Újabb források alapján úgy látjuk, hogy az elbeszélésben több a valós elem, mint ezt korábban gondoltuk.

Gárdonyi nyilván kiszínezte, „megírta” Erkel történetét. Ám akárcsak történelmi regényeiben, feltételezhetően ez esetben sem engedte szabadon szárnyalni írói fantáziáját. 

Mert az valóban nem lehet igaz, hogy Erkel, a nemzeti opera elismert szerzőjeként, és a Nemzeti Színház első karmestereként ne akart volna a saját igazgatója, Bartay András által, 1844. február 29-én kiírt pályázaton jelentkezni – mint ahogy ezt Gárdonyi szövegében olvashatjuk.

Nem lehet igaz az a részlet sem – amely egyébként a lustaságáról híres, kényelmes, mogorva, sértődött Erkel-képbe jól beilleszthető lenne –, miszerint Bartay igazgató úr, a kevéssel korábban bemutatott Hunyadi László ünnepelt, ám a pályamunkától vonakodó komponistáját egy nappal a határidő előtt (1844. április 30-án) kénytelen volt felcsalni saját lakásába, és rázárni mellékszobájának ajtaját, ezzel kényszerítve őt arra, hogy ott helyben, a szoba sárgálló kopott zongorája mellett ülve megzenésítse ének-zenekarra Kölcsey Hymnuszát. A beadott pályamű kottája alapján ma már tudjuk, hogy Erkel valószínűleg szabad akaratából jelentkezett a Nemzeti Színház pályázatán, és mivel valószínűleg maga döntött a komponálás mellett, sőt bizonyára elsők között jelentkezett a pályázaton, semmi szükség nem volt a sietségre sem, amelynek nyomására mintegy magától született volna meg a Hymnusz zenéje a sárga zongora billentyűjén improvizáló zeneszerző-karnagy keze alatt.

De vajon hiteltelen az ihletet adó pozsonyi harangok, Erkel tanulóévei színhelyének és első zenetanárának, Heinrich Klein említése is? Zeneszerzői és/vagy írói fantázia szüleménye ez is Gárdonyi visszaemlékezésében? Talán mégsem.

Egy újabban előkerült, katolikus himnuszokat tartalmazó kötet alátámasztja a történet e részletét. Heinrich Klein nemcsak zeneszerzésre tanította Erkelt, hanem a pozsonyi bencéseknél, ahol Erkel kisgimnáziumi éveit töltötte (11-15 évesen) ő volt gimnáziumi zenetanára is, akinek a keze alatt valószínűleg komolyan vett zenélés folyt. Éspedig kórussal és hangszeres kísérettel. Az orgonakíséretes, négyszólamú kórusra írt himnusz-kötetet Heinrich Klein a bencés diákok számára állította össze és adta ki 1815-ben, néhány évvel Erkel pozsonyi diákévei előtt. Ebből a himnusz-kötetből Erkelnek énekelnie kellett a diákkórusban, és ha énekelt belőle nem kizárt, hogy ez volt az az élmény, amely a 34 éves komponistában a Kölcsey-sorok olvasása közben felidéződött. Hogy mennyire így van ez, azt a kötet egyik himnuszának – az úrnapi körmenet Pange lingua himnuszának – kezdete mutatja. Nemcsak az úrnapi himnusz hangneme azonos a Kölcsey megzenésítésével (Esz-dúr), hanem Erkel ennek a Pange lingua harmonizálás kezdőhangjaival indítja mintegy húsz évvel később a Hymnusz első dallamsorát.

Szerző: Vizinger Zsolt

Vizinger Zsolt 2020-ban szerezte meg MA diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi szakán, ahol jelenleg PhD tanulmányait folytatja. 2018 decembere óta a Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának tudományos szakalkalmazottja, 2021 januárja óta pedig tudományos segédmunkatársa. Az Osztályon folyó 18─19. századi alapkutatások (digitalizálás, adatfeldolgozás, sajtókutatás) mellett részt vesz a Nemzeti Színház színlapjainak és a kapcsolódó anyagoknak a feldolgozásában, illetve az adatbázis és a honlap létrehozásában. Kutatói érdeklődési körébe a 18–19. századi hangszeres zene tartozik. Készülő disszertációjának munkacíme: Kamarazenélés a polgárosodó Pest-Budán (1865–1896). Repertoár, zenei gyakorlat és intézményrendszer.